Herman Hesse a következőképpen összegzi Bruno fiának a szerzetes Narziss és a képfaragó Goldmund középkori kulisszák között játszódó történetének legfontosabb gondolatát 1928. december 27-én kelt levelében: "Az ember a régi, szemléletes és szép elképzelés szerint testből, lélekből és szellemből áll. Ezen alkotóelemek közül kettőt többnyire összekötnek egymással, a harmadikat pedig elhanyagolják. Így tagadta és hanyagolta el a testet a kereszténység a szellem és lélek összefonódása révén. Ezzel szemben korunk eltúlozza a test és az értelem kultúráját - mindkettőt a lélek kárára. A művészet azonban éppen hogy a lélek birodalma, lélekkel áthatott, kifinomult érzékiség, és messze az érzékin túlra törekszik. " "Két életút, két életcél, két életfelfogás - egymást vonzó és taszító pólusok, éppen, mint szenvedélyeit megélő Goldmund és az aszkéta paptanár, Narziss története. Narziss a szellem embere, míg Goldmund élete során a művészi ideált, az érzelmek kifejezésének módját keresi. Szerelmi kalandokon, gyilkosságokon, a pestis sújtotta vidékek halálélményein keresztül vezet az út önmaga megismeréséhez, tehetségének kibontakozásához, tanítómestere, Narziss pedig nem hagyja magára. Sosem engedik, nem engedhetik el a másikat, hiszen, ahogy Herman Hesse írja a mű egyik előszótervezetében: "Vonzzák, elbűvölik, meghódítják, megismerik, a végsőkig fokozzák vagy megsemmisítik egymást. Ez történik mindig, ha férfi és női princípium, lelkiismeret és ártatlanság, szellem és természet tiszta formában találkozik és néz szembe egymással. "" (a Kiadó).