Az ártani sosem akaró, csak vidítani, nevettetni szándékozó füllentés híres mestere a tréfásan nagyokat mondó Háry János volt (akiről még Kodály Zoltán is írt daljátékot). A vidám, derűs füllentők HÁRY JÁNOS AKADÉMIÁJÁN eszes gyerekek és idősebb "eszesek" (hajdani gyerekek) által nő nagyra a derű. Felnőttként úgy szerettem volna visszaemlékezni, hogy kisgyerek koromban bátran, nevetve kiáltottam a világba: "Én ne lennék eszes gyerek?" Nem így volt, mert hiszen nem mertem fennhangon ilyesmit állítani. (Próbáld te is hangosan kérdezni! Na, ugye, hogy nem könnyű. ) Saját gyerekkori bátortalanságomon már nem változtathatok. De azt megtehetem, hogy minden kételkedő, tétova gyereknek azt mondom: hidd el, eszes vagy! És ez a legtöbb, amit gyerekként elérhetsz. Legyél eszes te is, mint ennek a könyvnek a szereplői. Kívánok vidám találkozásokat az eszes kis Annával, az eszes Király Gyurkával, a már gyerekként eszes Háry Jánossal (Janikával), a füllentő Münchausen báróval, Jeromossal, a szamárral - és minden jókedvű, derűs társukkal. (Szávai Géza) Öt éven felülieknek ajánljuk.