Philip Roth Amerika-trilógiájának harmadik kötete egyszerre szól a cancel culture-ről, a faji kérdésről, a PTSD-ről és a tehénfejésről. Felszínén ott lebeg a Lewinsky-botrány (fontos történetszervező motívuma az orális szex), de Rothot szokás szerint nem a pillanat, vagyis a Clinton-affér, hanem a rá adott társadalmi reakció, és a képmutató ítélkezés háttere érdekli – és állandó hőse, Nathan Zuckerman tálalja. De vajon mi történik, ha az amerikai álom megvalósítása érdekében valaki ezt a képmutatást kénytelen életstratégiává emelni? Coleman Silk kisvárosi fekete bokszolótanoncból lesz zsidó klasszika-filológus és a sehol sem jegyzett Athena Főiskola megújítója, hogy aztán egy abszurd rasszizmus-vád és az azt követő boszorkányüldözés miatt pillanatok alatt mindent elveszítsen. Roth tág szemhatárú könyve egyszerre egyetemregény, Clintont idéző egyenlőtlen románc, huszadik századi amerikai történelmi traumakatalógus, és talán az utolsó, pengeéles pillanatkép az országról a New York-i ikertornyok „A ’98-as új-angliai nyár csodásan meleg és napsütéses volt, a baseballban a hazafutás fehér istenének és a hazafutás barna istenének mitikus harcát hozta, Amerikában pedig az áhítatosság végtelen tivornyáját, az erkölcsi tisztaság dőzsölését, amikor a terrorizmust – amely letaszította a kommunizmust a legfőbb nemzetbiztonsági kockázatok trónjáról – felváltotta az orális szex, amikor egy férfiasan fiatalos, középkorú elnök és egy tolakodó, kelekótya, huszonegy éves alkalmazott kamaszos hetyegése – egy parkoló helyett az Ovális Irodában – feltámasztotta Amerika legrégibb közös passzióját, történetileg talán a legálnokabb és legrombolóbb gyönyört: a képmutatás önkívületét. ”összeomlása előtt.