Debreczeny György lassan négy évtizede van jelen a magyar líra él-, fél- és célmezõnyében, mégis csak a negyedik önálló kötetét tarthatjuk kezünkben. Érdemes volt ilyen sokat várni rá: páratlan mûvekhez jutottunk. A költõ ismeri és hasznosítja az értéktudatos képviseleti költészet forrásait, ugyanakkor tántoríthatatlan õrzõje és követõje a magyar avantgard kassáki örökségének, s beépíti lírájába mindazt, amit az elmúlt évek posztmodern költészete tett hozzá a korszeru versnyelv kialakulásához. Hagyomány és folyamatos megújulás, az elõdök és kortársak tisztelete éppúgy jellemzi, mint az irónia, a dévaj kedv, a bátran osztogatott fricskák. A szívbillentyukön futó szomorú futamokra egyaránt rátalálhat a házmester és a gyászhuszár, és ami a legfontosabb, rálel minden a vers iránt még érdeklõdõ ember. Rádöbben, hogy a költõi nyelv, mint önérték is mûködik, a szépre formált szavak bár véresen komolyak, egyúttal mindig valami izgalmas, megújuló, újrakezdhetõ játékra csábítanak. Debreczeny György Budapesten született 1958-ban, ma is itt él. Könyvtárosként dolgozik. Kötetei: ellentétpárhuzamok (Kozmosz, 1982), elodázható elégiák (Szépirodalmi, 1989), Sõt mi több (Syllabux, 2011).