A magyar honfoglalást és az azt megelőző időszakot bemutató nagyszabású trilógia második kötetében Gecse, a magyar solymász - elszakadva törzsétől, véreitől és etelközi otthonától - Pannóniában él. Beilleszkedik az ottani szlávok és frankok társadalmába, felesége és családja van, mégis ízig-vérig magyar marad. Békétlen ez a vidék, sorra lobbannak a tüzek, egymást öli morva, bolgár, szláv és frank, a Fekete-tenger partvonaláig húzódó ligetes sztyeppén pedig Álmos, a magyarok nagyfejedelme megszilárdítani igyekszik a kazárok ellenében kivívott függetlenséget. Gecse egy veszélyes helyzet miatt bujdosásra kényszerül, s csak arra képes gondolni, hogy hazatérjen az etelközi szállásterületre. Fiát, Majkot jólelkű avarok veszik pártfogásukba. Bár ő is az ősi földre igyekezne vissza, ám fogságba jutván kényszerű kitérőt tesz akkor még Új Rómának nevezett Konstantinápoly felé. A császár körül intrikáló talpnyalók belviszályt szítanak, aminek Majk gazdája a háznépével együtt áldozatul esik. Hol jut otthonhoz, befogadja-e az ifjúvá cseperedett gyermeket bárki is az idegen földön? És miféle erők mozgatják a szálakat, hogy nagyapja, Beke sorsát követve de maga is besenyők között folytassa életét, miközben hazájában árulónak bélyegzik? Etelközben pedig folyik a készülődés: Álmos és Árpád erősítik a törzsszövetséget, és okos diplomáciával, győztes csatákkal hírnevet és tiszteletet vívna ki. Új Róma és Kazária egyaránt féli a magyart, nem különben az általuk sarcolt szláv népek. Keleten forrong a sztyeppe. A szállásaikról elűzött népek helyet követlenek maguknak, és magasra csapnak a kétségbeesés lángjai. A gyenge menthetetlenül elpusztul, vagy beolvad más népekbe. A nagy folyókon túli keleti gyepű mögött pedig idegen hadak gyülekeznek.