"Kellemes kötelességemnek teszek eleget, ha kijelentem, hogy nem a saját emlékirataimat írtam meg. Senkit nem szeretnék fölöslegesen megtéveszteni. Regényt írtam, több ember időben némiképp eltolt, párhuzamos emlékiratát beszéltem el. Mindazon valóságosnak tetsző helyszín, név, esemény és helyzet, ami a történetben előfordul, nem mondható tehát valóságosnak, hanem a regényes írói szándék és az óvatos képzelet terméke. Amennyiben valaki mégis magára ismerne, vagy - Isten ne adja! - bármilyen esemény, név helyzet fedne egy valódit, akkor az csak a fatális véletlen műve lehet, s ebben a tekintetben - ha más tekintetben nem is - kénytelen vagyok minden felelősséget elhárítani. " (Nádas Péter) "A bekezdések az Emlékiratok könyvében olyanok, mintha "és"-sel kapcsolódnának egymáshoz, mintha mellérendelések volnának. Egy mondat legtöbbször olyan észrevétlenül kapcsolódik az azt megelőzőhöz, hogy az átmenet eltűnésével mintha egyetlen folyamatos, törések nélküli szöveget olvasnánk. És mégis, ahogy (. ) a második bekezdés úgy kezdődik, mintha az első töretlen folytatása lenne, valójában bensejében egy fordulatot, egy szövegeseményt hordoz, amit a mondat törésnélküli felütése az előzőekhez fűz, mégis gyökeresen mássá válik (. ) a törés elválasztaná a kettőt, és izolálná őket egymással szemben. Így azonban bensőséges kapcsolatuk fennmarad, egymásba folynak, de megjelenik bennük egy vetemedés vagy gyűrődés, amely a folytonosságban a megszakítottságot képviseli. " (Bagi Zsolt).