Kulcsár Ferenc könyve szülőföldjének, a Bodrogköznek az évszázadairól és gyermekkora univerzumáról beszél - kicsiknek és nagyoknak. A költő arra törekedett, hogy verseiben a szív tartalma és a lélek formája öltsön testet, s ezáltal munkája egy belső honfoglalás könyve legyen. A megmaradás és a megörökítés könyve, melyben valóság és természetfeletti, történelem és csoda, mindennapok és képzelet játszik egybe úgy, ahogyan a múlt világában egymáson átáradtak, egybeszövődtek, s lettek mítosszá és életté: szépséggé, játékká, tiszta forrássá és költészetté. Verseiben-énekeiben Bókuska, az álmaiban a Bodrogközbe hazaszálló kisfiú regél a gyerekkor örök, mozdulatlan égboltjáról; dalai megelevenítik a réges-régi századokat, a honfoglalás idejét, az ősi mesterségeket és megélhetéseket; lefestik a bodrogközi folyók, dombok, nádasok és lápok, a homokhátak és a tavak világát; megörökítik a vadvirágokat és madarakat, az énekeket és táncokat, az ünnepeket, szokásokat, legendákat és hiedelmeket; a népi humort és a gyerekkor játékait, a szerelmeket és örök álmokat szedik rigmusokba és strófákba, egyet akarva: érvényesen szólni egy ezeréves tájról, népének kimeríthetetlen életéről, akinek keble a századok során "nyílt és emberszerető volt, mint az apostoloké". Könyvében jelet kíván hagyni a szó erejével, mely a legmaradandóbban őrzi történelmünket a kezdetektől fogva. Mintha csak "Isten szívébe eresztené hajszálgyökereit".