Lengyelország dél-nyugati szegletében, a cseh határtól nem messze fekszik a sziléziai ipar- és bányászváros, Wałbrzych. Itt, pontosabban a város szélén felhúzott lakótelepen, a helyiek által csak Homokhegyként emlegetett sivár paneldzsungelben játszódik Joanna Bator családregénye, amely három nő – nagyanya, anya és leány – egymásba fonódó élettörténetét meséli el. A legidősebb, Zofia a második világháború után fél évvel szüli meg kislányát, Jadziát – immár özvegyen. Férje ugyanis a felszabadítás előtt nem sokkal halt hősi halált, vagy ahogy a környéken terjesztik, fulladt vízbe részegen. Jadzia azonban nemcsak e történettől, hanem származása zűrzavaros változataitól is nyomasztva nő fel: a helyi pletykalánc ugyanis „hivatalos” apja mellett még esélyes befutónak tartja a Zofiát megerőszakoló kollaboránst, valamint a padláson annak idején rejtegetett zsidót is. Nem csoda, hogy Jadzia szinte még kislányként menekül házasságba Stefannal. Hamarosan világra jön a kislányuk, Dominika, aki nemcsak alkatában – sötéten izzó szemében, fekete hajában, karcsúságában – különbözik a szüleitől, de mentalitásában is: ő már a változás, a múlttal való leszámolás, az új, jobb, más élet reményének a gyermeke. A pazar jellemábrázolás mellett a közelmúlt Lengyelországáról is hiteles képet adó regény a színvonalas kelet-közép-európai szépirodalom iránt érdeklődők olvasmánya.