Logo Logo
Emberek a kövek között
Emberek a kövek között
Krátky popis Dizajnový produkt Emberek a kövek között od výrobca Hermész Média u nás nájdete lacno za 1,94 €.
Obvyklá cena
  • 1,94
Výrobca/Značka
Hermész Média
EAN 9998000004417
Hodnotenie
(Celkom 21 hodnotenia )
Ahogy e regényébol és ekkoriban írt novelláiból is kitunik, a fiatal Tormayt a dél, a mediterrán varázsa ragadta magával, de míg korábbi novellái csupán a görög és az olasz föld mesés idilljeit villantják fel, itt már a lélek mélységeibe is behatol. A kirobbanó sikeru regény szinte azonnal német, angol és francia nyelven is napvilágot látott, s Tormayt egyszerre a kortárs világirodalom megbecsült tagjává avatta. "Fellépése körülbelül egybeesett a Nyugat nagy nemzedékének fellépésével. Elso novelláskötete már 1900-ban megjelent, de elso sikerét csak 1911-ben érte el az Emberek a kövek közt c. regénnyel és az a muve, amelynek népszeruségét köszönhette, a Régi ház, 1915-ben jelent meg. A Nyugat-nemzedékkel nemcsak annyiban volt rokon, amennyire egy nemzedék tagjai elkerülhetetlenül rokonok szoktak lenni, ha tehetségesek: nyugatos volt a szó alapveto, a Nyugat-mozgalomtól független értelmében is, a nyugati irodalmak rajongója és követoje volt, és «nyugatos» volt muvészi szándékának mélyén is, a muvészetrol alkotott viziójában. Artisztikus író volt, a finom, lelkiismeretesen kidolgozott részletek, a tuno és csendes hangulatok, az önmagukért megbecsült ritka szavak és hasonlatok írója, dekoratív tehetség és a szó nemes értelmében dekadens. Öncélú mondatokat írt, amelyek arra voltak rendelve, hogy ötvözött formásságukban a kontextusból kiszakítva is megállják a helyüket és megállítsák, elmerengésre hívják az olvasót, felkeltve benne a szépség szomorúságát és a távoli dolgok igézetét. Annak a stílusnak és stílusteremto életérzésnek volt a hordozója, amely legmagasabb szintjét Babits Mihály fiatalkori verseiben és Kosztolányi Dezso és Tóth Árpád költészetében érte el. A világháború után az irodalmat elhagyta a politika kedvéért. A leheletszeru finomságok írónoje meglepoen aktív és energikus közéleti embernek bizonyult. Olyan aktívnak és energikusnak, hogy sokan el is fordultak Tormay Ceciletol, az írótól. Ekkor alapította a Napkelet címu folyóiratot, és ennek szellemi irányítója maradt haláláig. Mint szerkeszto, sokoldalúan megérto volt, munkatársait hatalmas közéleti befolyásával is jótékonyan támogatta. " - Szerb Antal.
Ďalšie produkty od výrobcu Hermész Média
Ďalšie produkty v kategórii Svetová beletria