Édesapám egy hónapja hunyt el. Nagyon jó kapcsolatban volt a kisfiammal. Nem mondtuk el neki, hogy mi történt a Papóval, hisz még csak 5 éves, nem foghatja fel. Kb. 2 hét múlva magától mondta, hogy Papó a felhőben van, alszik. Mikor játszik a játékokkal a szobában, amikkel együtt játszottak, csak ennyit hallunk tőle; gyere Papó, játsszunk!. 4 éves volt a fiam, mikor a nagymamám temetése után megkérdezte, hogy láttuk-e azt a bácsit, aki ott volt a kapuban. Kérdeztem, hogy a temető kapujában, ahol mi is bementünk? Azt mondta hogy "nem, abban a másikban, ahol a bácsi egyedül állt és a dédit várta". A nagyobbik "kisfiam" 3 éves volt, amikor a második fiamat már a szívem alatt hordtam. Próbáltam neki elmagyarázni, hogy hogyan is van ez a várandósság. Erre ő: "Anya, amikor te még nem voltál a Mama hasában, akkor én egy néni voltam. ". Édesapám mai napig felemlegeti néha a történetet, mikor pár évesen bevitt egy üzletbe, ahol addig még sosem jártunk. Én megkérdeztem, hogy hol vannak a papagájok. Édesapám visszakérdezett, hogy mégis miről beszélek? Majd az eladó felvilágosította, hogy régen egy állatkereskedés üzemelt ott, és a hátsó helyiségben nagyon sok papagáj lakott. Az én fiam 3 évesen az utolsó festményig és dísztárgyig el tudta mesélni a dédnagyanyám házát úgy, hogy sosem járt ott. A mama még a születése előtt meghalt, és addigra már a házát is eladtuk, egyébként képünk sincs a házáról. Édesanyám mesélte nekem 18 éves korom körül: egyszer 5 éves koromban a konyhából egy szemközti fát néztem, ahogy ingadozott a szélben. Édesanyám főzött. Aztán egyszer csak eljöttem az ablaktól és közöltem vele, hogy: "Tudod Anyu, én már voltam egyszer ezen a világon, de nem hagytak megnőni. de most megnövök". ".