Kénsavas felhők közé, szinte lélegezhetetlen légkörbe érkeztem idegenként az angyali civilizációjukba, mégis köztük találtam meg azt, aki örökre magához láncolta a bensőm. Évek óta titkolom előlük, hogy ki vagyok valójában, de a céljaim felfedése helyett ma csak az számít, hogy végre együtt készülhetek velük a Rítusra a zsarnokuk féken tartásáért. Piros vagy sárga, szürke vagy kék, a társadalmi pozícióink és az egyenruháink árnyalata semmit sem számít odalent az arénában, a megszámlálhatatlan tagú mozaikként egyesített erővel készülünk a magasban felnyíló, fekete portálon át érkező démon fogadására.  Hiába jön egyre gyakrabban, mindig meg kell kapnia, amire vágyik, a fennmaradásunk múlik rajta. Ő folyton éhes, és eddig semmi sem volt képes csillapítani a mohóságát. Talán majd most? Az ágyú és az érzékelők a sötét kapura szegeződnek, minden készen áll. Ha ezúttal sem sikerül megoldást találnom a Zöldszemű kiiktatására, jó eséllyel soha többé nem virrad új reggel a világegyetemek történetében.  Az Apocalyptum-sorozat negyedik kötete a téridőn túli árnyról szól, melynek végtelennek tűnő hatalma elől ember és angyal együtt kényszerül menekülni a túlélésért, miután a szörnyeteg a kozmosz határait végleg átszakítja. Néhányan azonban nem hajlandóak elfutni, hanem egy gyorsan kiötlött tervben bízva szembeszállnak a világpusztítóval.